Bevezetés

Az élelmiszer-biztonság két jelentéssel is bír: az emberiség nagyobbik felének az élelmiszer-biztonság a táplálékkal, valamint vízzel kapcsolatos alapvető szükségletek mennyiségi és minőségi kielégítéseként jelenik meg, míg azokban az országokban, ahol nem kell tartani az éhínség és alultápláltság veszélyétől, – amely a fejlett és a fejlődő országok nagyobb részére igaz – az emberi táplálkozás során felhasznált termékek egészségügyi szempontból vett biztonságos voltát jelenti.

Az élelmiszer-biztonság Európában mind a kormányzó szervek, mind a lakosság szempontjából elsősorban a megelőzést jelenti. A II. világháborút követően, az 50-es években Európa nem folytatta tovább a külterjes gazdálkodást, így lehetővé tette az élelmiszer-biztonság «minőségi» értelemben vett gyors kialakulását. Az önellátó rendszeren túl a többletanyag-kezelést is meg kellett oldani, hiszen az éhínséget a bőség időszaka követte, a «minőség» fogalma pedig egyre inkább ismertté vált. Ez a minőségpolitika a mezőgazdasági és élelmiszeripari téren is éreztette hatását, és a termékek eddig még nem tapasztalt minőségi szintet értek el. Az élelmiszerek egészségügyi biztonságához kapcsolódó betegségek száma folyamatos csökkenést mutatott, az «élelmiszer-biztonság» fogalma a társadalom igényeinek megfelelően egyre inkább finomodott, és kiterjedt a környezeti tényezőkre, valamint a tápláléknak a fogyasztók egészségére gyakorolt jövőbeni hatásaira is. A mezőgazdaságnak és az élelmiszer-iparnak olyan termékeket kellett biztosítania, amelyek a fogyasztók számára a legjobb minőséget garantálják. Eszerint az óvintézkedések és a megelőzés azok a fő tényezők, amelyek meghatározzák a krízishelyzetek kezelését.

Az utóbbi években bekövetkezett események, különösen az eddig ismert vagy új típusú kémiai és biológiai krízisekhez (pl. dioxin-, olaj-, ciánszennyeződés, kergemarha-kór) kapcsolódva, kiváltották a média figyelmét és a fogyasztók egyfajta aggodalmát, érzékenységét a veszélyhelyzetekre. Mindezek az események és az ehhez kapcsolódó kérdések új gondolatokat, fogalmakat ébresztettek; David Byrne az EU egészségügyi és fogyasztóvédelmi biztosa kijelentette, hogy «a feladatai között élelmiszer-biztonság kérdése az első megoldandó probléma» (Consumer Voice, 1999, 3. szám), ezzel is azt érzékeltetve, hogy az Unió mekkora érdeklődést mutat a téma iránt. Az Európai Közösség Tanácsának 2000. januárban alkotott Fehér könyve az élelmiszer-biztonságról egy új folyamat kezdete volt az élelmiszer-politikában, amely egyre magasabb szintű egészség- és fogyasztóvédelmet tesz lehetővé.

Tehát a mintegy húsz éve tartó, az élelmiszerekhez kapcsolódó folyamatos krízishelyzetek megijesztették a fogyasztókat, és a hatóságokat új jogszabályok kidolgozására késztették, amelyekkel az élelmiszer-biztonság ma már ellenőrizhető.

A nemzeti jogszabályok is nagymértékben változtak, megkülönböztetve a kockázatbecslést és a kockázatkezelést.

Az ehhez kapcsolódó nemzeti politikát, jogszabályozást az európai és nemzetközi normák erősen meghatározzák, és ez a függőségi viszony jól megfigyelhető a kergemarha-kór vagy a genetikailag módosított élelmiszerekkel kapcsolatos krízishelyzetek kezelése során.

A problémák összetettségével szemben azonban a helyi résztvevők és a lakosság gyakran hiányosan tájékozottak, nem kerülnek szembe a tényekkel, és ez a jelenség Európa szinte minden országában megfigyelhető. Jogszabály-alkotások, alkalmazások és próbálkozások történtek ezen a területen, de a helyzet megoldására további folyamatos fejlődésre van szükség. Jóllehet az élelmiszer-biztonság nemzeti előjog, a nagy közös és egységes európai piac megjelenése mégis szükségessé teszi, hogy a felelősség ne csak nemzeti szinten legyen biztosítva.

A kézikönyv célja az, hogy választ adjon ezekre a felmerülő kérdésekre, és hogy megbízható és naprakész információkat szolgáltasson.

SECAL résztvevők