Őszi búza kártevői és betegségei

  2004.07.08. 15:54

A hazai és nemzetközi piacok igénye mennyiségben és a minőségi követelmények érvényesítésében jut kifejeződésre. A minőségbiztosításnak követelményei vannak, amelyeknek megfelelve lehetünk részesei a nemzetközi gabona kereskedelemnek.

Az évente változó, de hosszú távon kiegyenlítettnek tekinthető vetésterületen előállított termés mennyisége nagyban függ az ökológiai feltételek alakulásától (időjárás, talaj, víz, tápanyag), a növényállományban a tenyészidő során fellépő - biológiai energiát fogyasztó - károsító szervezetektől (kórokozók, kártevők) és a gyomnövényektől.

Munkánk célja, hogy táblázatokba foglalva bemutassuk az elmúlt évek tapasztalataira épített, jelentőségüknél fogva fontosabb károsítókat, súlyt helyezve a kór ill. kárképek felismerésére és a védekezési megoldásokat jelentő javaslatokra. Mindezeket kiegészítjük még néhány, a felismerést elősegítő ábrával. Az évenként rendszeresen jelentkező fajokat részletesebben is leírjuk, hogy azzal segítségére legyünk a termelőknek.

Az őszi búza kártevői

Gabonapoloskák (Eurygaster spp., Aelia spp.)

Az őszi gabonavetéseket károsító fajok megtalálhatók Európa minden területén, továbbá Észak-Afrikában és Kis-Ázsiában. Hazánkban ezek a fajok közönségesnek tekinthetők, előfordulásuk gyakorlatilag minden területen jellemző. A fajok dominanciáját tekintve első helyen az osztrák poloskát (Eurygaster austriaca) kell megemlíteni. Ezeket a fajokat is jellemzi a gradációra való hajlam, ami egyes években (1960, 1963, 1964, 1968, 1969) tömeges előfordulást és kártételt eredményezett.

A károsított növények köre

Az előfordulás gyakoriságát tekintve az őszi és tavaszi búza, az őszi és tavaszi árpa, valamint a rozs növényi sorrendet lehet felvázolni. A termesztett növények mellett átmenetileg a különböző fűfajokon is megélnek, tömeges jelenlétükkel kárt okozhatnak.

A kártétel felismerése és a kárkép

A telelésből előjött imágók, a lárvák és az új imágók betakarításig megtalálhatók a gabonaféléken. Az egyedek szúró-szívó szájszervvel táplálkoznak, ezért tehát a lárvák és az imágók egyaránt károsítanak. A területre való berajzás áprilisban valósul meg és ilyenkor az imágók a leveleken és a hajtásokon táplálkoznak, amelyek elpusztulhatnak és ebben az esetben a növény intenzíven sarjadzik. A szárba indulást követően a fő és mellékhajtásokon táplálkoznak. Ennek következménye a kalászhányás elmaradása. A hasban lévő kalászok kalászorsójának megszúrása a szúrás felett elhalást eredményez, aminek következményét kalászoláskor láthatjuk zászlós kalász formájában. Később a minőségileg értékesebb táplálékfogyasztásra térnek át az egyedek, ami a kalászban lévő szemek megszúrásával és a benne lévő tartalék tápanyagok felvételével jár együtt. A viasz és tejes érésben lévő szemek ráncosodnak, színük fakó és sárgás lesz. A szúrás helyén fekete pont látható. A károsított szemek csírázóképessége és lisztminősége romlik.

A fejlődésmenet éves alakulása

Az ide tartozó fajok egy nemzedékesek. A kifejlett imágók telelnek az erdőszélek avarjában. A telelés után általában március-április hónapban repülve keresik fel a gabonavetéseket. Az imágók táplálkoznak, párosodnak, majd május első felében tojásokat raknak a gabonalevelekre, a szárra és esetleg a kalászokra. A tojásokból - időjárástól függően - 1-2 héten belül kikelnek a lárvák, amelyek táplálkoznak, vedlenek és az aratással egyidőben imágóvá alakulnak. Az új imágók még táplálkoznak a gabonaszemeken, esetleg a fűféléken és ezt követően telelőre vonulnak.

Előrejelzés, védekezés

A tömeges elszaporodás akkor következik be, ha a májusi időjárás 16 oC fölött, a júniusi pedig 18,5 oC fölött van. További kedvező feltétel az is, ha legalább 2 éven keresztül a május és a júniusi csapadék mennyiség 50-50 mm alatt marad.

A védekezés eldöntése érdekében szükséges az előrejelzés. A berajzott imágók száma megállapítható fűhálózással és növény-egyed vizsgálattal. Ebben az esetben ha m2-enként 2 vagy annál több imágót találunk, a védekezést célszerű elvégezni. Lehetőleg még tojásrakás előtt. Később megállapíthatjuk a tojáscsomók és a lárvák számát. Ha 1-2 tojáscsomót vagy 2-3 lárvát találunk m2-enként az szintén indokolttá teszi a védekezést.

Kabócák (Auchenorrhyncha) és levéltetvek (Aphidoidea)

Az utóbbi évtizedben megnőtt a búzát károsító vírusbetegségek előfordulásának nagyságrendje. Ebben döntő szerepe van a csíkos gabonakabócának (Psammotettix alieneus) és a különböző levéltetű fajoknak (Rhopalosiphum padi, Macrosiphum avenae, Metopolphium dirhodum, Diuraphis noxia). A csíkos gabonakabóca által terjesztett búzatörpülés vírus előfordulása a növények törpülését, csokrosodását és sárgulását eredményezi. A legfőbb probléma a kalászképződés elmaradása. A levéltetvek által terjesztett vírusbetegség pl. árpa sárga törpülés, súlyos termésveszteséget eredményez.

A levéltetvek szerepére és jelentőségére e helyen csak utalunk, mert a kérdés részletesebb kifejtése már megtörtént az AGRONAPLÓ 2003. 7. évf. 4. számának 61-62. oldalán. Nyomatékosan felhívjuk a termesztők figyelmét arra, hogy a kabócák és a levéltetvek táplálkozásának következménye önmagában is jelentős (közvetlen)termésveszteséget eredményezhet, ami tovább növekszik a vírusbetegségek terjesztésével és annak következtében közvetett módon érvényesül. Ezért Tehát az egyedszámot-ellenőrző vizsgálatok során meg kell győződni a jelenlévő egyedszám viszonyokról és annak figyelembe vételével a védekezések elrendelése szükségszerű, mert így mérsékelhető a károk kialakulása. Az orosz búza-levéltetű (D. noxia) közvetlen kártételét illetően a legsúlyosabban károsító fajok közé tartozik. Elszaporodása esetén hatékony védelmet kell megvalósítani. Gabona futrinka (Zabrus tenebrioides)

Az európai kontinens közép-, dél és délkeleti területein előforduló faj, hazánkban gyakorlatilag a búzatermesztő területeken mindenütt jelen van.

A károsított növények köre

Az imágók tápnövényei közé a termesztett gabonafajok tartoznak és a termesztett füvek. Kártétele a zabon csak ritkán jelentkezik. A sorrendnek megfelelően értendő a lárvák okozta kártétel előfordulása is.

A kártétel felismerése és a kárkép

A kikelt őszi vetések fiatal növényein az első kártételeket a tojásból kikelt fiatal L1, majd azt követően az L2 és L3-as lárvák okozzák. A lárvakártétel sajátos jellegű, mert az erős rágó szájszerv segítségével őrli (csócsárolja) a levelet. E táplálkozási formának a következménye a levéllemez elfogyasztása úgy, hogy a szállító edénynyalábok visszamaradnak és kócszerű gubancot képeznek, ami együtt jár a növény teljes elpusztulásával. A lárvák függőleges talaj-aknában tartózkodnak és oda húzzák be a leveleket. Ebből fakad az, hogy a növénypusztulás általában góc-szerűen, foltokban jelentkezik. Lárvavándorlás esetén a táplálkozás frontálisan valósul meg és így a támadás irányából a táblaszélen összefüggő növénypusztulással találkozhatunk.

Az imágók fénykerülő életmódot folytatnak, ezért kalászolás idején az alkonyati és éjszakai órákban táplálkoznak a kalászban lévő szemekkel. A szemek csúcsi részét kehely szerűen rágják meg, a teljes érésben lévő kalászokból tevékenységük miatt több szem kihull.

A fejlődésmenet éves alakulása

A faj jellemzője, hogy évenként 1 nemzedéke fejlődik. A telet L1 - L3 fejlettségi állapotban vészelik át a talaj-aknákban. Vastag hótakaró alatt a lárvák táplálkoznak. A hó elolvadása után tavasszal még intenzív táplálkozást folytatnak, majd ezt követően bábozódnak. Az imágók május végén, június elején jönnek elő a talajból és táplálkoznak a kalászokon. Aratás után párosodnak, augusztusban tojást raknak. A tojásokat azoknak a területrészeknek a talajába helyezik el 5-10 cm-es mélységben, ahol a talajnedvesség adott ahhoz, hogy megduzzadjanak és bennük az embrionális fejlődés zavarmentes legyen. Erre a célra alkalmas hely általában a szalmakazlak, szalmabálák tövében található. A lárvakelés szeptemberben esedékes és ilyenkor már korai őszi vetéseket, esetleg árvakeléseket találnak, azokon táplálkoznak.

Előrejelzés, védekezés

A faj egyedeinek tömeges elszaporodásával kötött talajokon lehet számolni. Az egyedszámot befolyásolják a tojásrakás és az azt követő embrionális fejlődés csapadékviszonyai, hiszen a tojások duzzadásához nedvességre van szükség. Gradációs mértékű egyedszám szaporodás akkor következik be, ha monokultúrás gabonatermesztés esetén ebben az érzékeny fázisban a sokévi átlagot meghaladó csapadék hull a területen.

Az imágószám megállapítása fontos, mert alapja a várható lárvaszámnak, ezért tehát augusztusban célszerű a learatott területeken pohárcsapdákat elhelyezni és ha azok naponta 5-10 imágót gyűjtenek, akkor fel kell készülni az őszi védekezésre. A lárvák elleni védekezést akkor kell elvégezni, ha egyedszámuk 3-5 között van m2-enként.

A védekezés eredményessége megkívánja, a helyes vetési sorrend betartását. A szalmát aratást követően rövid időn belül takarítsuk be. Végezzük el a tarlóhántást. Ha mindezek ellenére a lárvaszám veszélyezteti a növényzetet, végezzünk állománykezelést erre a célra engedélyezett hatékony inszekticidekkel.

Vetésfehérítő bogarak (Oulema spp.)

Az utóbbi években tömegesen jelentkező vetésfehérítő bogarak okozta kártételek következménye mérhető termésveszteség volt. Ezért nyomatékosan felhívjuk a gazdálkodók figyelmét az időben megvalósuló egyedszám felmérésére és attól függően a védekezés elvégzésére. Ebben a témában az AGRONAPLÓ 2003. 7. évf. 5. számában a 14-17. oldalon cikket tettünk közzé. Az ott leírtakat nem ismételjük meg, csak felhívjuk arra az érdeklődők szíves figyelmét.

A vetési bagolylepke (Scotia segetum)

A faj egyedei Európában, Ázsiában és Afrikában egyaránt megtalálhatók. Hazánk egész területén gradációra hajlamos.

Károsított növények köre

A fejlődési stádiumok közül károsít a polifág táplálkozású hernyó. Tápláléka gyakorlatilag minden termesztett és vadon élő egy és kétszikű növény. Gradáció esetén kártétele a legváratlanabbul tárul szemünk elé a különböző növénykultúrákban. Közöttük különösen érzékenyen reagálnak az őszi kalászosok, a kukorica, a répafélék, a cikória, a lucerna, a dohány, a napraforgó a hagyma, a paprika, a paradicsom, és a gyökérzöldségek.

A kártétel felismerése és a kárkép

Az őszi gabonavetésekben keléstől a fagyok beálltáig lehet kártételére számítani. A növényállomány fejlettségétől függően a fiatal leveleket tövig lerágják a már fejlettebb növényeket pedig tőben rágják át. Ennek a táplálkozási formának következménye a növények pusztulása. Ez a kártételi forma a vetések foltszerű kipusztulását eredményezi. Előfordul frontális támadás is, különösen a gyomos erdősávokkal szegélyegezett táblákon.

A fejlődésmenet éves alakulása

Hazánkban évente két nemzedéke fejlődik ki. A kifejlett hernyók áttelelnek, tavasszal bábozódnak és ezt követően május, júniusban rajzanak a lepkék. A rajzáscsúcs május végén június elején van. A lepkék virágporral, nektárral, kifolyó nedvekkel táplálkoznak, tehát nem károsítanak. Közben párosodnak és tojást raknak. A tojásokat a növények, a csíranövények alsó leveleinek fonákára rakják csomókban. A tojásokból kikelt L1-2-es lárvák fénytűrők. Ebben a fejlettségi állapotban hámozgatják a növények leveleit. A súlyosabb kártételek általában június második felében jelentkeznek. Ez az első nemzedék hernyóinak fellépésére vonatkozó időpont és ekkor a károsított növények közé a gabonafélék csak ritkán tartoznak. A második lepkenemzedék rajzása július elejétől szeptember végéig tart. A rajzáscsúcs augusztus első felében van. A lerakott tojásokból kikelő hernyók július végétől augusztus elejétől táplálkoznak a növényeken. Sok esetben még novemberben is találkozhatunk kártételükkel. A fejlődést befejezett hernyók áttelelnek és ezek a következő év tavaszán bábozódnak.

Előrejelzés és védekezés

A gradációra hajlamos faj különösen azokban az években jelentkezik nagy egyedszámmal, amikor a hosszú meleg ősz lehetővé teszi a hernyók teljes kifejlődését. Ez azért jelentős, mert a kifejlett hernyók a - 10 oC-t is elviselik, a fiatalok viszont már - 2 oC-on elpusztulnak.

Az eredményes védekezés feltétele az imágórajzás figyelemmel kísérése. Ez a feladat fénycsapdák alkalmazásával jól megoldható. A rajzó egyedszámtól függően folyamatosan figyelni kell az érzékeny növényállományokat, mert a fiatal hernyók kártétele először csak igen nehezen ismerhető fel. Akkor, amikor a növények pusztulását eredményező kártételeket észrevesszük, már elkéstünk az eredményes védekezés megvalósításával. Az L1 és L2-es stádiumot követően a hernyók fénykerülők és nappal a talaj felső poros rétegében tartózkodnak, csak alkonyati és éjszakai órákban jönnek a talaj felszínére ahol a növényekkel táplálkoznak. E sajátosságoknak a figyelembe vételével kell a védekezéseket megtervezni és az engedélyezett inszekticidek közül a leghatékonyabbakat alkalmazni.

Gabonalegyek (Chloropidae spp.), Viráglegyek (Anthomyiidae spp.)

A gabonát károsító légyfajok száma meglehetősen sok. Közűlük talán legismertebb a fritlégy (Oscinella frit), a csíkoshátú búzalégy (Chlorops pumilionis) és az ugarlégy (Delia coarctata). A legyek fejlődési alakjai közül kárt okoznak a nyű-típusú lárvák. A légyfajok nemzedékszámától függően a kártétel ősszel és tavasszal jelentkezik a fiatal növényeken, amikor a levelek sárgulását, elhalását és a vezérhajtás pusztulását tapasztaljuk. A fritlégy a levélhüvely alatt a vezérhajtást teszi tönkre, a csíkoshátú búzalégy lárvája szintén a vezérhajtást pusztítja, aminek látható következménye a leírtakon túl, hogy tőben hagymaszerű duzzanat képződik. E fajok nyári nemzedékei a generatív szervek pusztítói. A fritlégy lárvája a gabonaszemben fejlődik és azt teljesen kiüregesíti. A csíkoshátú búzalégy lárvája a kalász alatti szárrésszel táplálkozik a levélhüvely alatt, a nódusz fölött. Ezek a kalászok hasban maradnak, kikalászolva fehérkalászúságot jeleznek. A károsított kalász a levélhüvelyből könnyen kihúzható. Veszélyességét tekintve az előbbi fajhoz viszonyítva kártékonyabb, hiszen egyetlen lárva egy teljes kalászt képes tönkretenni. Az idei esztendőben 79 - összehasonlító kísérletben lévő - búzafajtán mértük fel a csíkoshátú búzalégy kártételét. A vizsgálatok eredménye alapján megállapítható volt, hogy fajtánként a kártétel mértéke eltérő, 0,8 - 7,9 % között változott. Az adatok figyelmeztetőek, mert a csapadékszegény években úgy tűnik, hogy a gabonalegyek is nagyobb egyedszámmal jelentkeznek a korábbi évekhez viszonyítva. Ehhez viszont hozzátartozik, hogy a fejlődést elősegítő május havi csapadék mennyisége 57 mm volt.

Az ugarlégy egynemzedékes faj és az utóbbi években szintén nagyobb egyedszámban jelentkezett. Az előbbi fajokkal ellentétben tojásokban telel az L1-es lárva, amely már februárban felkeresi a fiatal növényeket és a bokrosodási csomó fölött jut be azokba. A lárvák 5-6 vezérhajtást tehetnek tönkre, majd ezt követően bábozódnak és elhúzódó rajzás miatt május végétől szeptember végéig lehet az imágókkal találkozni.

Azokon a területeken, ahol a légyfajok elszaporodtak, ajánlatos a vetésidő későbbi megválasztása. Kémiai védekezés általában nem indokolt, de eredménye lehet az inszekticidekkel elvégzett vetőmag csávázásnak és a talajfertőtlenítésnek. Ha más kártevő faj (drótférgek, pajorok) miatt szükséges a talajfertőtlenítés elvégzése, akkor lehetőség szerint felszívódó hatóanyagtartalmú készítményeket használjunk, mert a kezdeti fejlődés során még az L1-es légylárvákra is hatnak.

Az őszi búza kórokozói

Búza fuzáriózis

A betegség a növény teljes fejlődését végig kíséri a keléstől a betakarításig, sőt azt követően, a tárolás ideje alatt is. A fertőzés következtében jelentős mértékben csökken a termés mennyisége és romlanak a beltartalmi mutatók. A búza malomipari, takarmányozási, vagy vetőmagkénti felhasználhatósága csökken, erős fertőzésnél arra teljes mértékben alkalmatlanná válik. A búza fuzáriózissal kapcsolatban az AGRONAPLÓ 2003 I-II. számában jelent meg részletesebb közlemény.

Búza lisztharmat

A lisztharmat a gabonaféléken és számos fűfélén okoz jól látható tüneteket, melyeket a termesztéssel és kutatással foglakozó szakemberek évszázadok óta ismernek. A betegség a világ nedves és félszáraz éghajlatú búzatermesztő területein mindenütt elterjedt. Általában nem idéz elő a növénypusztulást, de az okozott kár elérheti a 25 %-ot. A termésveszteség különösen akkor jelentős, ha a fertőzés eléri a zászlós levelet és a kalászt.

A kórokozó

A betegséget az Erysiphe graminis f.sp. tritici nevű tömlősgomba okozza. A kórokozó külső élősködő, un. ektoparazita, mely csak élő növényi részeken képes fennmaradni és szaporodni, azaz obligát parazita, újabb kifejezéssel élve biotróf szervezet. Vegetatív micéliuma és szaporító képletei a növény felületén fejlődnek, csupán a táplálék felvételére módosult szívó hifáit bocsátja a növény bőrszövetének sejtjeibe.

A betegség tünetei

A gomba a növény minden föld feletti zöld részét fertőzi, de leggyakoribb a levelek színén. A tünetek a csírázást követően bármely fejlődési stádiumban megjelenhetnek.

A növény felületén kezdetben fehér, laza állományú micéliumszövedék jelenik meg, mely később sűrű, nemezes állományú, piszkosfehér, szürke, majd barnás színű lesz. Ezen képződnek rövid tartókon a gomba csak mikroszkóppal látható ivartalan szaporítósejtjei, a konídiumok, melyek a betegség járványos elterjedésében játszanak elsődleges szerepet. Később ugyanitt fejlődnek a már szabad szemmel is látható ivaros termőtestek, melyek kezdetben sárgák, majd barnák, gömbölydedek. Bennük jönnek létre az ivaros, úgynevezett tömlő-, vagy aszkospórák. Az ivaros forma feladata a gomba átteleltetése és az elsődleges fertőzések kialakítása.

A betegség az alsó levél emeletekről halad felfelé, erős fertőzésnél elérheti a kalászt is. A fertőzött részeken megjelennek a gomba előbb említett szaporító képletei és gombafonal tömege. A micélium alatt az élősködés következtében elhalnak a levél és a szár szövetei. A levelek részben, vagy teljesen elszáradhatnak, a kalászokban a szemek nem telnek ki, értéktelenek, ráncosak.

A kórokozó biológiája, járványtana

Betakarítástól az őszi vetések keléséig leginkább árvakeléseken marad fenn a gomba. Áttelelése kétféleképpen történhet. Ha a fertőzés ősszel a fiatal állományt éri, enyhe teleken a fertőzött leveleken képződő micélium és konídiumok áttelelhetnek. Ennek a járványtani szempontból van óriási jelentősége, hiszen tavasszal, a gomba számára kedvező időjárás beköszöntését követően a növényállományban tömegesen fejlődhetnek a fertőzést indító konídiumok. Ezzel a védekezés költségei és a várható termésveszteség jelentősen megnő.

Az ivaros termőtestek a növényi maradványokon is áttelelhetnek. Érésük során tavasszal a kiszabaduló aszkospórák okozzák az első fertőzéseket.

A spóracsírázáshoz a 20 oC körüli hőmérséklet és a magas - 85-100% - páratartalom kedvez. A cseppfolyós víz a csírázást és a micélium fejlődését gátolja. A párás, mély fekvésű, széltől védett területeken, sűrű állományú, túlzott nitrogén trágyázásban részesített területeken a betegség járványszerű fellépésének veszélye nagyobb.

A védekezés lehetőségei

A búza fajták lisztharmat ellenállósága jelentős mértékben eltér egymástól. Egyéb, termesztési és gazdaságossági szempontok figyelembevételével a kevésbé fogékony fajták termesztése eredményesebb lehet.

Kerülni kell a monokultúrát! A búza és más kalászosok egymás után történő termesztése a lisztharmat szempontjából nem kifogásolható, hiszen a különböző fajokat a gomba más-más formái fertőzik. Egyéb gabonapatogén kórokozók miatt azonban ez a megoldás nem javasolható. A nem túl korai vetés, a fajtára előírt hektáronkénti csíraszám betartása és a harmonikus tápanyagellátás csökkenti a fertőzés veszélyét és mértékét. A fertőzött növény- és tarlómaradványokat mélyen alá kell szántani.

Ősszel a fertőzött állomány kémiai kezelése általában nem indokolt, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a lehetséges permetezések idején jellemző alacsony hőmérséklet mellett a gombaölő szerek hatékonysága kisebb. A tavaszi kezeléseket az időjárás és állomány felvételezések alapján a kalászhányás kezdetétől kell elvégezni és szükség szerint megismételni. A megfelelő időben és megfelelő - kontakt és felszívódó komponenst is tartalmazó - készítmények felhasználásával elvégzett permetezéssel a menetszám csökkenthető és a védekezés eredményessége fokozható.

A búza sárga, vagy fahéjbarna levélfoltossága (a búza helmintospóriumos levélfoltossága)

A betegség a világ gabona termesztő körzeteiben súlyos veszteségeket okoz. A búzán kívül más gabonaféléken is megtalálható. Hazánkban jelentősége az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt.

A kórokozó

A búza sárgafoltosságát a Drechslera tritici-repentis régebbi nevén a Helminthosporium tritici-repentis okozza. A gomba ivaros alakja a Pyrenophora tritici-repentis. Az ivartalan alak konídiumai többsejtűek, szabadon a foltok felületén képződnek. Az ivaros termőtestek sötét színűek gömbölydedek, a fertőzött szalmaszár felületén nagy számban fejlődnek.

A betegség tünetei

A levelek mindkét oldalán kezdetben apró, ovális, sárgás színű, barna közepű foltok jelennek meg. Később a foltok növekednek, beszáradnak, alakjuk szabálytalan, sárga szegély vesz körül őket. Nagy levélfelületek száradnak el. A betegség alulról felfelé, illetve a levél csúcsi részétől indulva terjed.

A kórokozó biológiája, járványtana

A gomba növénymaradványokon szaprofita módon telel. Az ivaros termőtestből kiszabaduló aszkospórák indítják az első fertőzéseket tavasszal. A betegség járványos fellépéséért a foltokon képződő konídiumok felelősek. A spórák a szél útján terjednek. Csírázásukhoz magas nedvesség és cseppfolyós víz szükséges.

A védekezés lehetőségei

A betegség elleni védekezésben elsődleges a vetésváltás betartása, valamint a tarlóhántás, majd a mélyszántás elvégzése. A tarackbúza, mint a kórokozó gazdanövénye fontos fertőzési forrás lehet, ezért ennek irtása ilyen megfontolásból is indokolt.

A kémiai védekezéseket az egyéb levélbetegségekkel együtt, az ott használatos készítményekkel kell elvégezni, szükség esetén megismételni.