Területkiválasztás

A cukorrépa a talaj minőségével, vízháztartásával, tápanyagszolgáltató képességével és az előveteménnyel szemben leginkább igényes növények közé tartozik. Jó eredménnyel mély termőrétegű, morzsalékos, semleges, vagy enyhén lúgos kémhatású talajokon termeszthető. A hideg, nyirkos, mély fekvésű területek, valamint a kötött, vagy túlzottan laza homoktalajok nem kedveznek a cukorrépának. Ezek a termőhelyi adottságok nem csak közvetlenül befolyásolják a termést, hanem közvetett módon is, elsősorban a növény kezdeti fejlődésére hatva. A kedvezőtlen körülmények között lassan, vontatottan csírázó, kelő cukorrépát a talajjal, vagy a vetőmaggal terjedő kórokozók, illetve a talajlakó kártevők – drótférgek, áldrótférgek, pajorok, ezerlábúak - olyan mértékben károsíthatják, hogy az a répa újra vetését teheti szükségessé. A táblák kiválasztásánál célszerű figyelembe venni az úgynevezett területi kvadrátmódszerrel ősszel elvégzett kártevő felvételezések eredményeit. Kerülni kell a frissen feltört gyepterületeket, lucernást, vagy a több éve parlagon hagyott táblákat, mert itt a talajlakó kártevők felszaporodhatnak. Lehetőleg ne vessünk cukorrépát a nagy gyommagkészlettel rendelkező, gyomosodásra hajlamos területekre, különösen akkor, ha erős évelő gyom fertőzöttség jellemző. A vetésforgót úgy kell kialakítani, hogy a répa négy évnél hamarabb ne kerüljön vissza ugyanarra a táblára. A rossz elővetemények közül ki kell emelni a napraforgót, mely a cukorrépában mint „kultúrgyom” súlyos és nehezen megoldható problémát okoz.

Cukorrépa fajták

Általában hatvan-hetven hibrid közül választhatnak a termelők. A nemesítőházak nem csak a cukortermés mennyiségének növelését, hanem a betegség ellenállóság elérését is elsődleges nemesítési célnak tekintik. Ennek eredményeként jelentek meg a rizománia toleráns és cerkospóra rezisztens, illetve kettős ellenállósággal rendelkező fajták. Az utóbbi években rizoktónia toleráns, valamint lisztharmat rezisztens hibridek is bekerültek az államilag elismert fajták sorába.

A cukorrépa vetőmag központilag csávázva, drazsírozva és kalibrálva kerül forgalomba. A drazsírozó anyaghoz adott rovar- és gombaölőszerek a felhasznált hatóanyagtól függően különböző ideig terjedő védelmet nyújtanak a fiatal répát károsító rovarok ellen, illetve az egyetlen lehetséges kémiai megoldást jelentik a gyökérfekélyt okozó gombákkal szemben. A modern felszívódó rovarölő szerekkel kezelt mag drágább, de a hatóanyag hosszabb ideig nyújt védelmet a szúró-szívó, rágó kártevőkkel szemben.

Gyomszabályozás

A cukorrépa termesztés költségeinek egyik legnagyobb – ha nem a legnagyobb – részét a gyomirtás teszi ki. A növény tág térállása és viszonylag lassú kezdeti fejlődése miatt különösen érzékeny a gyomosodásra. Ezért az állomány gyommentesen tartása nagy odafigyelést, szakértelmet és ráfordítást igényel.

A gyomnövények közül ki kell emelni a nyárutói egyéveseket. Ezek legjelentősebb képviselői a disznóparéj (Amaranthus spp.) és libatop (Chenopodium spp.) fajok, a keserűfűfélék (Polygonum spp.), a selyemmályva (Abutilon theophrasti), a parlagfű (Ambrosia artemisifolia) a csattanó maszlag (Datura stramonium) és az egynyári szélfű (Mercurialis annua). Az egyéves egyszikűek közül a kakaslábfű (Echinochloa crus-galli), valamint a muhar (Setaria spp.) és ujjasmuhar (Digitaria spp.) fajok jelenhetnek meg tömegesen. Az évelők közül a mezei acat (Cirsium arvense), az apró szulák (Convolvulus arvensis) és a fenyércirok (Sorghum halepense) okozzák a legjelentősebb problémát.

A gyomirtás kivitelezése több módon történhet. A hagyományos, csak kézi kapálásra alapozott módszer olyan területeken jöhet számításba, ahol nagy a szabad és megbízható munkaerő kapacitás. A módszer előnye, hogy a teljes gyomspektrumra hat és nincs a répára nézve fitotoxikus hatása. A kézi kapálást egy vetés előtt (presowing), vagy vetés után, kelés előtt elvégzett (preemergens) vegyszeres gyomirtással lehet kombinálni. Az itt alkalmazott széles hatásspektrumú gyomirtók, illetve ezek kombinációi meghosszabbítják a kapálásra rendelkezésre álló időt.

A csak vegyszeres megoldásokat alkalmazó gyomirtási módszereknek több változata ismert. A kelés előtt elvégzett kezeléseket kiegészíthetjük a kelés után, állományban végzett (posztemergens) permetezéssel, vagy permetezésekkel. A preemergens módon alkalmazott vegyszerek hatása csak akkor érvényesül kielégítően, ha a kezelés után 15-20 mm csapadékot kap a terület.

Az utóbbi években – elsősorban külföldi példát követve – terjed a csak állománykezelésre alapozott gyomirtás. A posztemergens permetezéseket osztott formában alkalmazzuk. A szükséges szermennyiséget több részletben juttatjuk ki. A kezelések időpontjának megválasztásánál elsősorban a gyomok fejlettségét kell figyelembe venni. Az első gyomirtást akkor kell elvégezni, mikor a répa 4-6 leveles, a gyomok 2-4 levelesek. Ezt az állapotot gondos talajelőkészítéssel és a vetésidő helyes megválasztásával általában biztosítani lehet. Előfordulhat, hogy kedvezőtlen időjárási feltételek hatására a répa lassabban kel, míg a gyomok fejlődése már megindul. Ebben az esetben lehetséges a szikleveles répa kezelése. Ilyenkor azonban feltétlenül kérjük szakember tanácsát a kijuttatható hatóanyaggal és a kezelés módjával kapcsolatban. Fontos, hogy a fiatal, kezelt répa egészséges legyen, mechanikai sérülések, rovarrágások ne legyenek a szik-, illetve lombleveleken, mert ezzel csökkenthető a gyomirtószerek perzselő hatásának veszélye. A posztemergens kezelésekre használt hatóanyagoknak a talajon keresztül érvényesülő gyomirtó hatása nincs, vagy nagyon csekély. Ennek következtében – mivel a cukorrépa még nem borítja ilyenkor a területet – újabb gyomosodási hullámra, vagy hullámokra kell számítani. Ez további egy, vagy két kezelés elvégzését teszi szükségessé, melyek 7-14 naponként követik egymást. A permetezések idejét ebben az esetben is a gyomnövények 2-4 leveles állapotához igazítsuk.

A kétszikű gyomok elleni védekezéssel egy menetben – ha ezzel kapcsolatban a gyártónak nincs ellenjavallata - az egyszikű gyomok ellen is védekezhetünk. Az itt alkalmazható készítmények alacsonyabb dózisa az egynyári, míg magasabb dózisa az évelő egyszikűek ellen hatásos. Az egyévesek a tenyészidőszak folyamán több hullámban is kelhetnek, ami a kezelések megismétlését teheti szükségessé.

Ha a területen mezei acat (Cirsium arvense), vagy árvakelésű napraforgó fertőzéssel kell számolni, az alkalmazható szereket külön, önmagukban kell kijuttatni. A fiatal répa érzékeny ezekre a hatóanyagokra, ezért ha a növény nem érte el a 6-8 leveles állapotot, akkor a kezelést osztott dózissal, két menetben célszerű elvégezni.

A permetezéseknél ügyeljünk arra, hogy a levegő hőmérséklete ne haladja meg a 25 °C-ot, mert ilyenkor a herbicid perzseléseket okozhat a répán.

A jól beállított sorközművelő kultivátorral elvégzett kapálás nem csak a gyomirtó hatás, hanem a felső talajréteg tömörödöttségének megszűntetése, a talaj vízháztartásának javítása szempontjából is előnyös. Az első műveletet a répa 2-4 leveles állapotában a másodikat lombzáródás előtt végezzük el.

A növényállomány védelme

A cukorrépa betegségei

A rizománia jelenleg minden hazai cukorrépa termesztő körzetben megtalálható a betegség. A fertőzés hatására 60–80 %–kal csökken a termés tömege, csökken a kinyerhető cukor mennyisége.

A kórokozó a répa nekrotikus érsárgulás vírus (beet necrotic yellow vein virus). Gyors és intenzív elterjedéséért egy, a talajokban gyakori nyálkagomba (Polymyxa betae) felelős. A vírust hordozó kitartóspórák a szél útján, vízzel, vagy a művelő eszközökre tapadva nagy távolságokra eljutnak, így a gomba nem csak időben, hanem térben is terjeszti a kórokozót.

A fiatalon fertőződött növény levelei világoszöld, sárga elszíneződést mutatnak, a levéllemez elkeskenyedik, a levélnyél megnyúlik, a lombozat lankad, hervad. Az erek mentén sárga foltosság, majd elhalás látható. Később a répatest növekedése leáll. Betakarításkor a fiatalon fertőződött növények gyökértömege 1/3–a, 1/5–e az egészségesekének.

A répatesten intenzív oldalgyökér képződés, „szakállasodás” indul meg, mely a betegség legjellemzőbb tünete (1. ábra). Az újonnan képződött gyökerek jelentős része barnán elhal. Ennek következtében a répa a talajból az oldalgyökerekre tapadt nagy mennyiségű földdel együtt könnyen kihúzható. A kóros gyökér-képződés gyakran a répatest nagyobb részén, néha csak a farokrészen jelenik meg. A répatest metszetében az edénynyalábok barnán elszíneződnek.

A kártétel csökkentésének egyik lehetséges módja a nyálkagomba fertőzésének megelőzése, illetve a fertőzés mértékének csökkentése kémiai, agrotechnikai és biológiai módszerekkel. Ezek az eljárások azonban önmagukban, de egymással kombinálva sem adnak kielégítő eredményt. A leghatékonyabb védekezést a rezisztencianemesítés jelentheti.

A kelő, fiatal répát fertőzik a gyökérfekély (2. ábra) kórokozói. A csíranövény gyakran a talajfelszín elérése előtt elpusztul, így a betegségre csak a tőhiány utal. A szikleveles, vagy egy-két lombleveles répa gyökérnyaki része sárgás, majd barnás színű, vizenyős. Száraz időben cérnaszerűen elvékonyodik, összeszárad, nedves időben elrothad, a növény elfekszik a talajon és elpusztul. Néha a répa túléli a fertőzést, de a gyökérnyak megbetegedése miatt a későbbiekben fejlődésében visszamarad. A 6-8 leveles kornál idősebb répa már nem fertőződik.

A betegséget több kórokozó idézheti elő, melyek egy része a talajban (Pythium spp., Aphanomyces laevis, Rhizoctonia solani, Fusarium spp.), másrészük (Fusarium spp., Phoma betae) a vetőmagban telel át és fertőzi a fiatal cukorrépa növényeket. A Phoma és Fusarium fajok a meleg száraz tavaszok idején okoznak megbetegedéseket. A gyökérfekély azonban gyakrabban a hideg, hűvös, csapadékos tavaszok betegsége. A Pythium fajok, az Aphanomyces laevis és a Rhizoctonia solani ilyenkor, a répa számára kedvezőtlen körülmények között elhúzódó kelés idején okoz jelentős fertőzéseket.

A gyökérfekély elleni védekezés egyik legfontosabb eleme a csávázás, mely mind a vetőmaggal terjedő, mind a talajban áttelelő és onnan fertőző gombák ellen hatásos. Elhúzódó kelés esetén ez nem nyújt kielégítő védelmet, ezért biztosítani kell a répa gyors, „robbanásszerű” kelését. Ezt a jól kialakított vetőággyal, az időben – legalább 6-8 °C, talajhőmérsékletnél – a nem túlzottan mélyre történő vetéssel és harmonikus tápanyagellátással segíthetjük elő.

Hűvös, csapadékos tavaszon jelentős mértékű fertőzéseket és súlyos veszteségeket okozhat a répa-peronoszpóra kórokozója, a Peronospora farinosa f.sp. betae. Az első tünetek májusban, júniusban a fiatal, középső, u.n. szívleveleken jelennek meg (3. ábra). Kezdetben világoszöld szabálytalan foltok képződnek, majd az egész levéllemez elsárgul. A levelek megvastagodnak, hólyagosodnak, szélük lefelé hajlik. A fonákon nagy kiterjedésű szürkésibolyás színű penészbevonat jelenik meg. A levelek 8-10 nap alatt elszáradnak. A fertőzött magrépa szára elszárad, a növény nem hoz termést. Meleg, száraz időben a betegség terjedése leáll.

A megelőző védekezés szempontjából elsődleges fontosságú a magtermő és az ipari répa táblák izolációja. Amennyiben a fertőzés mértéke meghaladja a 0,5%-ot, és az időjárás a kórokozó számára kedvező, szükség lehet kémiai védekezésre. Erre felszívódó hatóanyagú készítményeket használjunk.

A cerkospórás levélragya (Cercospora beticola) a cukorrépa egyik legsúlyosabb betegsége. Erősen fertőzött állományban a veszteség elérheti az 50%-ot. A kórokozó mérsékelten meleg, csapadékos, párás időben júniustól, de gyakrabban július-augusztusban fertőzi a cukorrépa külső, idősebb leveleit. Sötétbarna, néha vöröses szegélyű, szürkésbarna közepű, 3-5 mm átmérőjű foltokat okoz (4. ábra). Ezek kezdetben elszórtan jelennek meg a leveleken, de számuk gyorsan gyarapszik. Az erősen fertőzött levelek sárgulnak, majd barnán, ráncosan elszáradnak. A lombvesztés tömeges lehet. A növény pótolja az elvesztett levélfelületet. Miközben a répafej megnyúlik, a répatest növekedése lassul, vagy leáll, csökken, vagy megszűnik a répatestben a cukor raktározása. A fertőzött magrépa levelei és oldalágai leszáradnak. A képződött gomolyok aprók, értéktelenek, rosszul csíráznak.

A gomba a fertőzött növényi maradványokban telel. A védekezés szempontjából ezért fontos ezek mély aláforgatása és a vetésváltás betartása. A csávázás véd a vetőmaggal történő terjedéssel szemben. A fajták fogékonyságában jelentős különbségek vannak. Az utóbbi években Cercospora rezisztensnek mondott hibridek jelentek meg. A kémiai védekezést célszerű előrejelzésre alapozni, mellyel a cukorrépa közé, a mélyebb fekvésű párásabb táblarészekre vetett – a C. beticola-ra a répánál fogékonyabb – cékla levelének tüneti vizsgálata alapján a védekezés időpontja pontosan megállapítható. A betegség ellen hatásos készítmények széles skálája áll a termelők rendelkezésére. Ezek jelentős része kontakt és felszívódó hatással is rendelkezik és eredményesen használhatók a többi levélfolt betegség elleni védekezésben is.

A répa lisztharmatot két gomba okozhatja: Erysiphe betae, Microsphaera betae. Hazánkban az előbbi fordul elő gyakrabban, de a két kórokozó által okozott tünetek és a betegség lefolyása megegyező. A jelenlegi fajtaválaszték és az intenzív termelési technológia mellett a betegség jelentősége megnőtt.

Mindkét szervezet melegigényes, létrejöttéhez magas páratartalom szükséges. Nyár közepén a leveleken kezdetben leheletfinom, foltszerű, majd egyre gyarapodó és növekvő kiterjedésű micéliumbevonat jelenik meg. Ez kezdetben fehér, majd szürkés árnyalatú, benne alakulnak ki az apró sárga, barna, végül fekete ivaros termőtestek. A fertőzött levelek, levélrészek leszáradnak.

A gomba elsősorban a fertőzött növényi részeken telel. A preventív védekezés szempontjából ebben az esetben is fontos ezek mély aláforgatása. Az első tünetek megjelenésekor használhatunk kontakt hatású, kéntartalmú készítményeket. Ezt követően felszívódó, szisztémikus hatóanyagok alkalmazása szükséges. A felhasználható kemikáliák többsége azonos a levélragya elleni védekezésben alkalmazottakkal. A lombvédelemben használt növényvédőszerek hatását a velük egy menetben kijuttatott lombtrágyák fokozzák.

Állati kártevők

A cukorrépát világszerte mintegy négyszáz állatfaj károsítja. A kártétel mértéke és a kártevő együttes faji összetétele évjáratonként és termőhelyenként változik. Itt csupán a legjelentősebb, leggyakrabban fellépő kártevőket mutatjuk be.

A kelő répát károsító talajlakó kártevők közül a drótférgeknek – a pattanó-bogarak (Agriotes spp.) lárváinak - kártételével találkozunk leggyakrabban. A lárva (5. ábra) szinte minden növény föld alatti részén károsíthat. A csírázó cukorrépa gyökerét rágja, ezért a növények kisebb-nagyabb foltokban kipusztulnak. Később a répa korona alatti részébe rág be. A károsított növények közelében megtalálhatók a sárga színű lárvák.

A kifejlett rovar kártétele jelentéktelen. A talajban áttelel, majd a párzást követően a nőstény növényzettel borított, nyirkos helyre rakja a tojásait. A fiatal lárvák nem károsítanak, főleg humuszt esznek, a 3. lárvastádiumtól térnek át a növények fogyasztására. Érzékenyek a nedvességre és a hőmérsékletre. Száraz időben a talaj mélyebb, nedvesebb rétegeibe vonulnak, 10-12 °C alatt nem károsítanak. Három-négy év után a talajban bábozódnak, áttelelnek, majd előjönnek.

A védekezéseknél elsősorban a területkiválasztással kapcsolatban említetteket kell figyelembe venni. Amennyiben a vetésre kijelölt tábla drótféreggel fertőzött, talajfertőtlenítést kell alkalmazni. A drazsír anyagban található inszikticid nem nyújt kielégítő védelmet ott, ahol 1 m2-en 5-6, vagy több drótféreg él. A kijuttatásnál figyelembe kell venni, hogy a felhasznált készítmények egy része a répára nézve fitotoxikus.

Szintén a fiatal répát veszélyezteti egyes években a törpe répabogár (Atomaria linearis). A kifejlett rovar, az imágó a kártevő. A csíranövény szik alatti szárrészén, a talaj szintjében apró, fekete rágásnyomok látszanak. A növény eltörik, elpusztul. Később a leveleken hámozgatás, lyuggatás látszik. A bogár a kétlevelesnél idősebb répában nem okoz kárt. Leginkább humuszos és agyagos talajon károsít.

A répatábla, vagy a táblával szomszédos füves terület talajának felső rétegében telel az imágó. A répa kelése idején jön elő és csoportosan támadja a vetéseket. Nedves időben a lomb- és szikleveleket támadja, melegben inkább a földhöz közeli szárrészeket

Az egyenletes, gyors kelés biztosításával a kár csökkenthető. A kártevő tápnövényei közé tartozó gyomnövények – libatop- és keserűfűfélék – irtásával, a répamaradványok gyors leszántásával a tömeges felszaporodás megelőzhető. A magra juttatott felszívódó inszekticidek néhány napos védelmet biztosítanak, később a répabolha, illetve a lisztes répabarkó ellen használt készítmények használhatók.

A répabolha a száraz, meleg tavaszokon vontatottan kelő répában okozhat érzékeny veszteségeket (6. ábra). A tenyésző csúcsot gyakran még a talajban lerágja. Ilyenkor a növény ki sem kel. Később a szikleveles, 1-2 leveles répán hámozgat, a levelek szélét rágja. Az erősen károsodott növények a fokozott vízveszteség miatt elszáradnak, elpusztulnak. A sérülések miatt a fiatal növényeken a gyomirtó szerek perzseléseket okozhatnak.

A kártevő új nemzedéke június végén, július elején jelenik meg újra. Ilyenkor azonban már nem okoz jelentős veszteséget.

A bogár füves árokpartokon, táblaszéleken telel. Innen márciusban, áprilisban indul felkeresni a kelő répát. Kezdetben ugrálva, majd repülve települ be a répatábla szélére, majd a tábla belső részeire. Ilyenkor nem csak a kártétel nyomait figyelhetjük meg, hanem a meleg időben a növényen, vagy a talajon ugráló apró imágókat is megtaláljuk. Hűvös időben a rögök közé húzódik, de a károsítást ilyenkor sem szűnteti be.

Meleg, száraz tavaszok kedveznek a répabolha elszaporodásának. Ilyenkor, az állomány megfigyelése alapján általában védekezésre van szükség. Enyhébb fertőzés esetén elegendő lehet a táblaszegélyek kezelése, de tömeges előfordulásnál elengedhetetlen a teljes tábla kezelése. A talajfertőtlenítők és a drazsírozásnál használt felszívódó inszekticidek is bizonyos fokú védelmet nyújtanak a kártevő ellen. A répa gyors kelésének biztosításával a kártétel csökkenthető.

A fiatal répát károsítja a lisztes répabarkó (Cleonus punctiventris) is. A lárva a répa gyökerén táplálkozik. A növény sárgul, elszárad. Az imágó a talajfelszín alatt lerágja a tenyészőcsúcsot. Később a szikleveleket rágja le, majd az idősebb leveleken végez karéjozó rágást. Az előző répatábla talajában telelő, majd március végén április elején előbújó szürkés színű imágó kezdetben gyalog, a meleg déli órákban pedig repülve keresi fel tápnövényét.

Az agrotechnikai védekezés fontos eleme az egyenletes és gyors kelés biztosítása. A vetésforgó betartása mellett figyelemmel kell lenni az egymást követő répavetések térbeli izolációjára is. A répabolhához hasonlóan a lisztes répabarkó is meleg, száraz tavaszokon károsít tömegesen. Ilyenkor a répatábla körül árkolásával megakadályozható a kártevő betelepülése. A gyalog vándorló bogarak az árokba szórt inszekticiden áthaladva elpusztulnak. Egyes évjáratokban szükség van az állománykezelés elvégzése is.

Bár a répa fonálféreg (Heterodera schachtii) fertőzés már 10 °C-os talajban bekövetkezik, az első tüneteket csak júniusban, júliusban jelentkeznek. A répa levele lankad, hervad, erős fertőzésnél leszárad. A répatest a fejlődésében visszamarad, az erős oldal- és hajszálgyökér képződés miatt „szakállas” lesz. Az apró répák a betakarításnál elvesznek.

A fonálféreg a nőstény testéből alakuló ciszta formájában telel. A cisztákkal erősen fertőzött területekre 5-6 évig ne vessünk répát. A vetésforgóba iktatott rozs, kukorica, lucerna a fonálférgek egyedszámát jelentősen csökkenti, mert a lárvák előjönnek a cisztákból, de elpusztulnak. A fertőzött táblákon különös figyelmet kell fordítani a gyomirtásra. A talajfertőtlenítés költséges és nem jelent tökéletes megoldást.

A cukorrépa minden föld feletti részén, de leginkább a fiatal szívlevelek fonáki részén károsíts a fekete répa-levéltetű (Aphis fabae). A kedvező feltételek mellett – 20 °C körüli hőmérséklet, magas páratartalom – gyorsan növekvő kolóniák egyedeinek táplálkozása miatt a levéllemez lefelé besodródik, sárgul, majd elszárad. A magrépán a gomolyok torzulnak. A közvetlen kártétel mellett jelentőségüket növeli, hogy az általuk terjesztett vírusok – répa sárgaság (Beet yellows virus) és répa mozaik vírus (Beet mosaic virus) – 10-20%-os cukortermés csökkenést okozhatnak.

Jól fejlett egyöntetű állományban kisebb a levéltetű kártétel. A répa gyomnövényei közül a disznóparéj és a libatop egyben a fekete répa-levéltetű tápnövénye is. Ezért is fontos ezek irtása. A védekezésre több hatóanyag áll rendelkezésre. A kezeléseket a levéltetvek vírusterjesztő szerepe miatt célszerű előrejelzésre alapozva az első szárnyas egyedek megjelenésekor elkezdeni.

A répa aknázómoly (Scrobipalpa ocellatella) lárvái májustól a leveleken hámozgatnak. Később berágják magukat szívlevelekbe, a levélnyélbe és főleg száraz időszakokban a répafejbe is. A finom szövedékkel átszőtt szívlevelek elszáradnak, közöttük fekete ürülék látszik. A károsított répa repedezett, a répafejben járatok vannak. A magrépákon a vegetatív és generatív részeket egyaránt károsítják.

A kártevő elleni védekezés a helyes agrotechnikán, az egészséges jól fejlett állomány kialakításán alapul. Betakarítást követően a fertőzött növényi részeket, a répafejet szántsuk alá. Tömeges felszaporodásra az átlagosnál melegebb és szárazabb években kell számítani. Ilyenkor szükség lehet kémiai védekezésre.