|
Tavaszi gyümölcsfa telepítés és ültetvény létesítés alapkérdései
2004.07.12. 20:50
Az
őszi és tavaszi gyümölcsültetvények létesítése sok kérdést von maga
után. A régebbi szakirodalom általában őszi telepítést javasolt,
különösen az almatermésűek esetében. A csonthéjasok közül az őszibarack
és a kajszi telepítését gyakran tavaszi időponttal ajánlották, melyet e
fajok nagyobb hőigényével indokoltak. Manapság kijelenthetjük, hogy az
ültetés idejének értelmezése alapvetően megváltozott. Jórészt az
öntözés lehetőségétől és annak módjától függ. Ennek értelmében minden
gyümölcsfaj telepíthető tavasszal abban az esetben, ha nem egyszeri,
hanem folyamatos öntözést biztosítunk az újonnan létesített
ültetvényben. Továbbá az őszi ültetés szintén indokolt lehet az egyes
gyümölcstermő növényeknél, ha a létesítendő ültetvény folyamatos
öntözése még nem megoldott, tehát csupán egyszeri alkalommal tudunk
vizet biztosítani az eltelepített oltványok számára. Összefoglalva úgy
fogalmazhatunk, hogy az őszi ültetés egyszeri öntözéssel (egyes
esetekben öntözés nélkül is) eredményre vezet, míg tavaszi telepítés
során, gyümölcsfajra való tekintet nélkül, mindenképpen gondoskodnunk
kell a többszöri (folyamatos) öntözésről.
A
fa helyének elkészítése
Ha
az ültetésre nézve azt a közismert véleményt vesszük figyelembe, hogy
az őszi telepítés a legtöbb gyümölcstermő növény esetében eredményes,
akkor fontos megemlíteni az ültetés helyes időpontját is, amely
termőhelyenként a termőföld hőmérsékletétől függően alakul. Komolyabb
lehűlések során veszteséggel számolhatunk. Hegyoldalakon, lejtőkön
ültessünk akár kora ősszel. Természetesen ebben az esetben szintén
gondoskodnunk kell öntözésről a lehullott csapadék arányában. Optimális
talajadottságok mellett a ültetést október végén vagy november elején
végezzük. Abban az esetben, ha tavaszi ültetést választunk, leginkább
március második fele javasolható (különösen a kajszi és őszibarack
esetében). Sokat hallhatunk arról, hogy áprilisi ültetések is
eredményre vezetnek. A megnövekedett kockázatot (különösen száraz
tavasz esetén) az előre kialakított öntözőberendezéssel kompenzálhatjuk.
A
gyümölcsfa ültetésére szánt területet mélyen felszántjuk, gyomoktól,
taracktól megtisztogatjuk. Az így előkészített területen gödröt ásunk,
vagy erdészeti fúrókat használunk. Az erős növekedésű alanyok esetében
a gödröket 70-80 cm mélyre és akár 100 cm szélesre alakították ki. A
manapság elterjedt gyenge növekedésű alanyok számára elegendő a 40 cm
átmérőjű és közel fél méter mélységű gödör. Amennyiben kézzel végezzük
az ásást, a gödrök kialakításakor a felső talaj a gödör egyik oldalára,
míg az alsó talaj a gödör másik oldalára kerül. Ültetéskor az egész
gödröt a felső talajjal töltjük meg (a hiányt részben a kiegészítésül
biztosított kerti föld, tőzeg vagy szerves trágya is biztosíthatja),
továbbá a gödörből kimaradó alsó talajt a föld színén hagyjuk, a
hiányzó helyeken elteregetjük.
Az ültetés
Fentiek
értelmében részletesen szólni kell az ültetés egyes lépéseiről is. Első
teendőnk, hogy a beültetendő területet a kívánt sor- és
növénytávolságra pontosan beosszuk. A fa helyét karóval jelöljük meg.
Ültetéskor az oltvány pontos helyének megállapítására az ültetőlécet
használjuk. Az ültetőléc mintegy 10 cm széles, két méter hosszú léc,
két végén és közepén félkör alakú bevágással. Ültetés előtt a sor
valamelyik irányában (de mindig egy irányban) az ültetőlécet középső
vájulatával az oltványt jelölő cövekhez, karóhoz a földre fektetjük. A
léc két végén (a vájulatba) egy-egy cöveket verünk le. A gyümölcsfa
helye így három cövekkel jelzett. A gödör kiásásakor a gyümölcsfa
helyét jelölő cöveket természetesen kidobjuk: a gödröt kiássuk úgy,
hogy a megmaradt két szélső cöveket a gödörből kikerülő földdel ne
takarjuk be. A fa ültetésekor az ültetőlécet újból a meghagyott két
cövek közé illesztjük. Az ültetendő fát most az ültetőléc középső
vájulatába helyezzük a gyökérnyak magasságában, a fát elültetjük, a
gödröt földdel behúzzuk. Ilyen ültetéssel minden beirányítás nélkül
egyenes sorokban tudunk ültetni.
Az ültetést két ember végzi. A
gyökerek visszavágása szükséges a sérüléseknél. A gyökeret csak olyan
minimális mértékben vágjuk vissza, hogy azon a feltétlenül fontos
metszéseket végezzük el. A vastagabb gyökerek végeit kissé ferdén úgy
metsszük meg, hogyha a fát a gödörbe állítjuk a metszlapok alul
maradnak, azon nyugszik a gyökér. A hosszúra nyúlt vékony gyökereket is
megkurtítjuk, valamint a törött gyökereket az egészséges részig
visszametsszük. Az egyik ember a fát tartja, amíg a másik porhanyós
földdel a gyökerek közeit gondosan kitömködi. Ültetés közben a fát meg
kell rázogatni (de nem felhúzkodni), hogy a föld könnyebben
illeszkedhessen a gyökerek közé. Az ősszel ültetett fa tövére, hogy a
gyökérzetet megvédjük a téli fagyoktól, 30-40 cm magas kupacokat
húzunk. Tavaszi telepítés során az ültetés közben minden fának 15-20
liternyi vizet adunk.
Az oltványokat a vadkártól védeni kell. A
fák törzsét sodronyszövettel vagy egyéb műanyag törzsvédő hálóval
kötözzük be. Sík területen a fáknak nincs szükségük tányérra.
Hegyoldalakon, lejtőkön azonban minél szélesebb félhold alakú
tányérokat készítünk abból a célból, hogy a lefolyó esővizet a fa
részére felfogjuk.
A telepítéssel kapcsolatos további ismeretek
Térkép készítés 1:500, 1:200 léptékben. A légtéri viszonyokkal
kapcsolatban is felvilágosítást kell adni.
A telepítési rendszer, többnyire mértani rendszer: szükséges a hálózat
meghatározása, valamint a sor- és tőtávolság.
- Négyes
kötés: egy fának olyan négyzet alakú terület áll rendelkezésére,
amelynek méretei megegyeznek a hálózat négyzetének méreteivel:
hosszanti és keresztirányú megművelést tesz lehetővé. Lejtős területen
a négyzetek egyik átlója legyen a lejtés iránya, a könnyebb
megművelhetőség miatt. A tábla területének csak 78,54 %-át hasznosítja,
ha a körök (közvetlen tenyészterület) érintik egymást.
- Hármas kötés: terület-kihasználás nagyon jó: 90,63 %. Az egyenlő
oldalú háromszögből indul ki
- Váltakozó
kötés: terület-kihasználás 78,54 %. Egyenlőszárú háromszög. A fák a
legnagyobb távolságra kerültek. A napfény és a levegő viszont jobban
átjárja.
- Félig elferdített négyes kötés: rombusz alakú terület. A fa
koronája a rendelkezésre álló terület 81,5 %-át hasznosítja.
- Ötös
kötés: két gyümölcsfaj együtt telepítése, úgynevezett köztes ültetés.
Dió + őszibarack, tehát egy lassan fejlődő és egy gyorsan fejlődő fa.
Külön
kell megemlíteni a leginkább elterjedt széles soros ültetési rendszert:
a sortávolság mindig nagyobb, mint a tőtávolság. Manapság leginkább ezt
alkalmazzák.
A rétegvonalak mentén kialakított sorok
szintén bevált ültetési rendszer lehet, különösen a héjasok esetében.
Ebben az esetben a tőtávolság a terepadottságok szerint változhat,
erdőszerű ültetvényt kapunk (leginkább a dió és a gesztenye esetében
alkalmazzák).
Utak
Kisebb területen célszerű a terület
közepén kijelölni: általában 100 m-re vehetjük ezt a távot, amíg
fáinkat az úton megálló járművekkel kiszolgálhatjuk.
Nagyobb
területen egymással párhuzamosan kell utat vezetni a határtól 100 m-re,
ezen belül 200-200 m távolságra. A fordulókról gondoskodni kell,
elegendő, ha a sortávolságot abban a vonalban, ahol az utat vezetjük
2-2,5 m-rel megnöveljük, valamint a fordulóknál 7 m az út körívének
sugara.
Pollenadó fajták elhelyezése
Együtt
ültetendő fajták száma függ az együtt virágzás mértékétől, valamint a
termékenyülési viszonyoktól. Mandula, birs, cseresznye, meggy,
feketeribiszke, minimum három kölcsönösen termékenyülő és együtt
virágzó fajta vegyes ültetését igénylik. Továbbá, ha egy fajta nem
megfelelő pollenadó (triploid alma, körte), két másik diploid,
pollenadó fajtáról gondoskodunk az ültetvényben. Alternanciára erősen
hajlamos fajtát nem lehet pollenadónak választani. Almaültetvények
esetében általános pollenadó a Golden Delicious fajta vagy valamelyik
nagy pollentermelésre hajlamos vadalma faj. A triploid fajták
termesztése során, miként fentebb említésre került, mindenképpen
gondoskodni kell még egy diploid fajtáról.
A fajtaarány függ:
- a pollenadó fajta virágporának mennyiségétől,
- a pollenadó fajta termékenyítő képességétől,
- a megporzandó fajta termékenyülő képességétől és virágsűrűségétől,
- a pollenátvitel hatékonyságától.
A
dió esetében külön kell szólnunk a pollenadó fajta arányáról, amely nem
szerencsés, ha meghaladja az 5%-ot. Ebben az esetben éppen a túlzott
mennyiségű pollen vált ki gátló hatást a termékenyülés folyamatában.
A
pollenadó fajták elhelyezése történhet soronként a fő árufajta sorai
között elhelyezve úgy, hogy minden negyedik vagy ötödik sorba
pollenadókat ültetnek. Ez jellemző lehet egyes almatermésű fajoknál.
Gyakori a blokkos elrendezés, melyen azt értjük, hogy a fajták
három-négy vagy öt soronként váltakoznak. Gyakori a blokkos elrendezés
egyes csonthéjas fajtáknál. Végül meg kell említeni a héjasoknál
(különösen a diónál) javasolt szegélymegporzást, amely a fő árufajta
tábláját pollenadókkal körbekerítő (táblaszegélyen elhelyezett)
telepítést jelent.
Néhány gyümölcsfaj megengedhető maximális
távolságát a pollenadó fajták elhelyezése során az alábbiak szerint
adjuk meg: alma 25m, körte 20m, birs 10m, cseresznye 10m, meggy 8m,
szilva 16m, kajszi 20m, mandula 6m, fekete ribiszke 3m, dió 50m,
gesztenye 50m.
A telepítés előkészítésének és az ültetvény első két évének munkálatai
A
telepítés előkészítői munkáinak műveletei az alábbiak: szerves trágya
szórása (középkötött vályogtalajon, közepes adag: 40-50 t); műtrágya
kijuttatása (őszi foszfor és kálium műtrágyák); mélyszántás;
gyűrűshenger; a szaporítóanyag szállítása.
A telepítés munkái az
alábbiak: barázda behúzás; simítózás (több alkalommal); tárcsa + fogas
(kétszer); kombinátor használata; kitűzés és jelkarózás; gödörfúrás;
szükség szerint árnyékoló trágya kijuttatása.
Az ültetvény
ápolási munkáinak munkaműveletei az első évben az alábbiak: szükség
esetén az oltványok karózása; kötözőanyag használata; tárcsa és fogas
(többnyire háromszor); permetezés (kétszer-háromszor); öntözés;
műtrágyázás (2 q/ha); törzsvédelem (necchálók használata).
Az
ültetvény ápolási munkáinak munkaműveletei a második évben az alábbiak:
kötözés, kötözők biztosítása; permetezés (kétszer-háromszor);
műtrágyázás (2 q/ha): szükség szerint nitrogén fejtrágyázás; vegyszeres
vagy mechanikus gyomirtás; fű telepítése esetén fűkaszálás
(háromszor-négyszer); öntözés.
Mivel az intenzív ültetvények
java a harmadik évben termőre fordul, alapvetően megváltozik az
ültetvények fenntartásának módja. Ennek részletezése viszont nem
tartozik a telepítés tárgyköréhez.
Külön meg kell említeni, hogy
tavaszi telepítés esetén is az istállótrágyát ősszel juttatjuk ki, mert
a nagy szervesanyag-mennyiség átmenetileg pentozán hatást
eredményezhet. Ez jól kompenzálható a szükség esetén ősszel, illetve
javarészt tavasszal több alkalommal kijuttatott nitrogén műtrágyákkal.
A P és K műtrágyák kijuttatása szintén ősszel történik. A trágyák
megfelelő bedolgozása a termőföldbe igen fontos feladat. Közismert
számítás, hogy egy hektáron a gyümölcsfa (almatermésűek és
csonthéjasok) a talajból egy évben kivesz átlagosan 60 kg nitrogént, 15
kg foszfort és 60-70 kg káliumot. A 400 q megfelelően kezelt
istállótrágya mintegy 200 kg nitrogént, 100 kg foszfort és 200 kg
káliumot tartalmaz, tehát általában egy hektár gyümölcsös három évi
szükségletét. Ezt a mennyiséget telepítéskor feltétlenül szükséges
biztosítani, valamint a talajadottságokat figyelembe véve szükség
szerint műtrágyák megfelelő adagolásával teremtjük meg a kiültetett
oltványok számára a gyors fejlődés és termőre fordulás lehetőségét.
A szaporítóanyag minősége
Az
oltványok vásárlása során tudnunk kell, hogy két típust különböztet meg
a gyakorlat: a már elágazódott, tehát koronás oltványt (jórészt
csonthéjasok), valamint az elágazás nélküli suhángot (jórészt
almatermésűek). Mindkettőnél fontos, hogy egy évesek legyenek, mert
fiatal szaporítóanyag kiültetése által könnyebb megvalósítani a helyes
koronázat kialakítását. Az oltvány akkor első osztályú, ha három
egészséges gyökérelágazódással rendelkezik, valamint a koronás
oltványok első elágazódása alatt mérve a törzsátmérő eléri az egy
centimétert. Elágazódás nélküli oltványnál fontos a megfelelő magasság,
hogy megfelelő törzsön létesíthessünk majd koronát. Az első osztályú
koronás oltvány jelölése piros, míg az első osztályú suháng jelölése
kék színnel történik. Minden másodosztályú oltvány sárga jelölést kap.
A
bogyósok esetében (ribiszke, josta, köszméte) 10 db 10cm-es
gyökérelágazódást kell megszámolnunk az első osztály kritériumaként,
valamint az oltás helyétől mért 30 cm magasságban 8mm átmérőjű legyen a
törzs. Kritérium a három elágazódás is, melyek közül kettő legalább
15cm, míg egy legalább 30 cm hosszúságú legyen, másként fogalmazva az
elágazódások együttes hossza érje el a 60 cm-t.
Néhány öntözési mód összehasonlítása
Azzal
mindenképpen számolnunk kell, hogy a jövőben csak öntözéssel
berendezett ültetvényből kaphatunk évről évre jó minőségű termést. Az
öntözőberendezés megválasztása nagyon összetett kérdés, amelyet külön
cikkben kellene tárgyalni. Az ültetvények létesítésére vonatkozóan csak
néhány fontosabb paramétert szeretnék megadni. A vízhozam kérdését
nézve a hagyományos esőztető berendezéseknél gyakori az 1800 l/ha-os
vízfelhasználás. Mokrojet öntözésnél 70 l/ha, csepegtető rendszer
esetén 4 l/ha körül alakul. Az öntözőfejek száma esőztető berendezésnél
20-25 db/ha, mikrojet esetében 300-350 db/ha, míg csepegtető
rendszernél 2000-2500db/ha. A berendezések teljesítménye egy hektárra
vetítve esőztető öntözésnél 10-12 l/s, mikrojetnél 6-7 l/s, csepegtető
fejek esetében 2-2,5 l/s.
Az öntözőrendszerek elmaradhatatlan
tartozéka a különböző szűrőberendezések megfelelő üzemeltetése. A vizek
szűrése fokozott mértékben szüksége a kisebb vízfelhasználású precíziós
öntözőfejek alkalmazásakor. A hagyományos esőztető öntözés során
elegendő lehet a durva szűrés, míg a mikrojet és csepegtető
berendezéseknél finom szűrést kell biztosítani. Különösen az energia
felhasználás miatt fontos kitérni az üzemeltetéshez szükséges nyomásra
is, amely fokozott mértékű: 4-5 atm az esőztető berendezésnél, a
mikrojet fejek esetében 2-3 atm, míg a csepegtető rendszerű öntözés kis
nyomáson: 0,8-1 atm üzemel.
Természetesen számos további kérdés
vetődik fel az öntözőberendezések vásárlása és üzembe állítása során. A
hatékonyság megállapításának helyes módja igen vitatott, annyi viszont
bizonyos, hogy a csepegtető öntözés nagyon magas hatékonysággal (90 %
fölött) alkalmazható a gyümölcsfák vízigényének kielégítése
tekintetében, míg a hagyományos esőztető rendszerek hatékonysága 60-70
% körül alakul. Természetesen az öntözés célja által a hatékonyság
teljesen más értelmet nyer, mivel közismert tény, hogy fagyvédelmi
öntözést csupán esőztető rendszerekkel valósíthatunk meg, míg más
öntözőberendezések erre a célra nem alkalmasak.
Dr. Iváncsics József
Nyugat-Magyarországi Egyetem
Kertészeti Tanszék
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
